Divat vagy tradíció?

Sokak szerint probléma a jóga elnyugatiasodása. Tény, hogy hatalmas iparággá nőtte ki magát: gombamód szaporodnak a stúdiók és boltok, ahol fancy ruhákat és eszközöket vehetünk.

Mutatok egy másik nézőpontot, mert szerintem ezzel a világon semmi baj nincsen. Hiszem, hogy minden egyes ászana önmagában is kifejti hatását, minden mozdulat, amit a légzés vezet, a jóga útjára terel, olyan útra, amelyen az önmegvalósítás szerepe szépen, fokozatosan, önmagától növekszik majd. Ha meg is áll egy-egy ponton pihenni, akkor is jelentkeznek a melléktermékek: a gyakorló nyugodtabb, egészségesebb, elfogadóbb lesz másokkal. Emiatt nincsen veszítenivalónk sem azzal, ha gyakoroljuk, sem azzal, ha oktatjuk a jógát.

Kapcsolódás

A jóga számomra kapcsolódást, a kapcsolódás gyakorlását jelenti önmagunkkal, a többi élőlénnyel és a Legfelsőbbel. Pont a tradicionális jóga teljességéhez ragaszkodók között találkozom sokszor az elfogadás hiányával. Azok, akik azt mondják, hogy a jógát csak a teljességében, például Patandzsali nyolcfokú rendszerében, lineárisan, az egyes fokokat egymásra építve lehet gyakorolni, legtöbbször éppen az alapelveket felejtik el. Ebből a nézőpontból, Patandzsali rendszere szerint a másokkal való kapcsolódás, mások elfogadása, igazán fejlett szinten pedig mások szeretete nélkül nincsen megelégedettség, és nem létezhet Isten iránti odaadás sem.

Máshonnan indulunk

Patandzsali a meglévő tudást foglalta rendszerbe, és úgy tapasztalom, hogy a rendszer egyes részeit külön is üdvös gyakorolni, nem szükséges szigorúan, lineárisan venni az egyes lépéseket. Az önmegvalósításhoz lépésről-lépésre vezet az út, mindenkinek más a következő, hiszen mindenki máshonnan, más-más előzetes tudással indul (folytatja). A védikus rendszerben, amelyben a jóga értelmezhető, egyébként semmi sem lineáris, az ehhez való ragaszkodást éppen a nyugati gondolkodásmód szüli.

Úgy alakult, hogy meditációval kezdtem, ami Patandzsali rendszerében éppen az utolsó. Ha kizárólag lilneárisan haladhatnék, akkor nem meditálhattam volna addig, amíg nem fejlesztem tökélyre az ászanázást és a légzőgyakorlatokat, sőt, nem ászanázhatnék, amíg nem mondtam le minden ragaszkodásomról, függőségemről. Ezek az eszközök rám együtt, oda-vissza hatnak, erősítik egymást.

A jógaoktató és a tradíció szerepe

A jógaoktató vagy tanítómester éppen ezért nem is adhatja át a teljes tudását, hiszen a tanítványának nem erre van szüksége. Pontosan emiatt működik a tudás átadása akkor is, ha a jógaoktató az út elején jár, és éppen a tanítványok által fejlődik tovább. Gyakorolják a kapcsolatot, az együtt-légzést, az együtt-mozgást, inspirálják egymást a fejlődésre.

A tanítványi láncolat (tradíció) szerepe ebből a nézőpontból az, hogy a jógaoktató nem ad át hamis tudást. Nem tökéletes, de nem tanít olyat, amire ő sincs felkészülve, ezért kárt sem okozhat. Átad mindent, ami áthalad rajta, amire éppen azoknak a tanítványoknak, akik éppen hozzá jutottak el, éppen akkor és éppen olyan körülmények között szükségük van.

Mit gondolsz erről? Már jógázol? Miért kezdted el? Mi a célod most? Mi az, amit a legjobban szeretsz a jógában, mi az, amiben a leginkább segít?

Szólj hozzá bátran, hogy másokat is inspirálj!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük